Retorikai ismeretek
A közéleti és az üzleti kommunikáció a retorika alapelvein nyugszik.
Az írásbeli és szóbeli nyelvi közlés; a gondolatok elrendezésének, megfogalmazásának és hatásos előadásának törvényszerűségeivel a nyelvművelés három területe foglalkozik. Ennek az egyes készségek fejlesztéséhez kapcsolódó részterületei: a retorika, a stilisztika és a nyelvhelyesség.
A nyelvművelés fogalomkörébe tartozik a stilisztika is. A stílust meghatározza a nyelvben kifejeződő kultúra, a közlő egyénisége, a közlés tárgya és a közlés körülményei (cél, hely, közönség).
A hatásos közlés egyik feltétele: az árnyalt kifejezésmód, az elkoptatott, üres frázisok, nyelvi panelek kerülése. A közhely szakmai szövegekben nagyon veszélyes, mert fantáziátlanságra utal, az üzleti siker pedig nem nélkülözheti a kreativitást. A nyelvi igénytelenség a gondolatok hiányára utal. Különösen bántó, ha a nyelvi norma közvetítésére hivatott tömegkommunikáció megfeledkezik erről, pedig nem valószínű, hogy találunk olyan újságolvasót, rádióhallgatót vagy tévénézőt, aki egy hét leforgása alatt ne botlott volna az alábbi frázis-csokor egy-egy kifejezésébe.
Gyakorlással érhető el, hogy megleljük a megfelelő szavakat, eltaláljuk a nyelv ritmusát, dinamikáját, és jó hangzást érjünk el.
Igyekezzünk elkerülni az olyan gyakori nyelvi hibákat, mint:
• a szavak helytelen megválasztása
• a fölösleges igekötők, fölösleges szavak használata, a túlfokozás
• a szó- és mondatfűzés hibái
• a hibás szótalálkozások
• a névelő helytelen használata
• a vonatkozó névmás hibás használata
Definíció, kulcsszavak, lényegi elemek:
retorika = a közlés tudománya
nyelvművelés = a gondolatok elrendezésének és közlésének törvényszerűségeivel foglalkozik
stílus = 1. íróeszköz 2. a beszéd- és viselkedésmód
stilisztika = a nyelvművelésnek a hatásos írásbeli és szóbeli kifejezésmód eszközrendszerét vizsgáló területe
stílusréteg = a társadalmi érintkezés különböző területeihez kapcsolódó nyelvi kifejezésmódok
nyelvhelyesség = a nyelvi elemek(hang, szó, mondat, szöveg) kapcsolódásának törvényszerűségével foglalkozó tudományterület
konklúzió = vég(következtetés)
terminus technikus = szakkifejezés, szakszó
homogén = egynemű, azonos tulajdonságú
sztereotípia = ismétlődő jelenség, szokvány
nyelvi klisék = tartalmilag kiüresedett, elcsépelt szókapcsolatok