A retorika fogalma - Oldal 2
| Tartalomjegyzék |
|---|
| A retorika fogalma |
| 2. oldal |
| Minden oldal |
A beszéd által nyújtott bizonyítékoknak három fajtája létezik: az első a szónok jellemében van, a második a hallgatóságra tett hatásában, a harmadik pedig magában a beszédben, mely bizonyít vagy úgy tűnik, hogy bizonyít. Jellemünk által győzünk meg, ha a beszédet úgy mondjuk el, hogy az hitelt érdemlőnek tüntessen fel bennünket, mert a becsületes embernek általában minden téren jobban és könnyebben hisznek, különösen pedig olyan területen, ahol nincs bizonyosság, hanem megoszlanak a vélemények. A hallgatóságon keresztül érjük el célunkat, ha beszédünk hat érzelmeikre, mert nem ugyanúgy ítélünk, ha bosszúsak vagy vidámak vagyunk, ha szeretünk vagy gyűlölünk.
Magával a beszéddel győzünk meg, ha az adott ügyben rejlő hihető mozzanatok segítségével bizonyítjuk az igazságot vagy a látszatigazságot.
Mivel minden ember a jellemének megfelelő vagy a hozzá hasonló beszédet fogadja meg, könnyen átláthatjuk, hogyan kell beszélnünk ahhoz, hogy ilyennek tűnjünk magunk is és beszédünk is.
A közélet, az üzleti világ és a média szereplői számára igen tanulságosak a több mint kétezer évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok, amelyek érvényessége azóta mit sem változott. A modern kommunikációelmélet képviselői (Aronson, Pratkanis, Austin stb.) is készséggel ismerik el az arisztotelészi bölcsességet. A retorika jelentése az elmúlt évezredek során módosult - napjainkban a közlés tudományát értjük e fogalmon, amely foglalkozik a társadalmi kommunikációban előforduló valamennyi írásbeli és szóbeli közlésfajta (beszédmű) elkészítésének és előadásának tartalmi és formai sajátosságaival. A beszédmű fogalmába éppúgy beletartozik a parlamenti interpelláció, a rádiókommentár, a kerekasztal-beszélgetés, mint a szakmai konferenciákon tartott előadás, a részvényesek számára készített éves jelentés vagy az üzleti életben oly gyakori prezentáció is.
Az idők múlásával mivel az emberi természet, a szóbeli vagy írásbeli meggyőzés hatásmechanizmusa és az általa kiváltott emberi reakció alig változott, így napjainkban is irányadóak az ókori filozófus tanácsai a nyilvánosságnak szánt mondanivalónk elkészítésekor.
Változatlanul érvényesek egy másik ókori bölcs, Ciceró szavai is:"Semmi sem múlja felül azt a képességet, hogy valaki emberek gyülekezetét tartja lekötve szavaival." A karizmatikus vezető eredményesebben képes hatni munkatársaira, jobban tudja képviselni vállalata érdekeit, sikeresebben tudja irányítani vállalatát pusztán fellépésével, hitelével, szavainak meggyőző erejével.
Változatlanul felelősséggel tartozunk a nyilvánosság előtt elmondottakért, az üzleti partnerek, az ügyfelek, a fogyasztók és a munkatársak számára szóban vagy írásban adott tájékoztatásért, ígéretekért, megállapodásokért. Ennek csak a kommunikációs ismereteket is magában foglaló komoly szakmai tudással, a beszédművek szerkesztésében és előadásában való jártassággal tudunk megfelelni.
Megváltozott viszont a retorika fogalmi tartománya, napjainkban nemcsak a fennkölt hangvételű szónoklatok, hanem a társadalmi érintkezés során elhangzó valamennyi közlésfajta: előadás, rádiókommentár, hozzászólás, a vitavezetés e kategóriába tartozik. Így ma: a retorika a közlés tudománya. A beszédmű fogalmába tartozik minden szóbeli vagy írásbeli nyelvi megnyilatkozás, nemcsak a szónoklat.